![]() |
| Itt végül nem kerestünk lakást |
Délután visszamegyünk az irodába és megbeszélünk egy találkozót fél4re. Három lakást tud nekünk mutatni, egyet a központi részen, egyet északon Melliehába és egyet Rabatban. Az elsőt végül elnapoljuk holnapra, megyünk északra. Sejtettem, hogy 24 éve a háború miatt menekült el Boszniából Sladja, mesél is róla, hogy akkor 10 éves volt az öccse, amikor elmenekültek otthonról. A családjából 27 ember halt meg, a szüleivel évekig nem tudott beszélni, aztán sikerült őket is elhozni. Tőmondatokban mondja, és a visszapillantó tükörben folyton rám néz, értem-e. Persze értem, amit mond, tudom, hogy háború volt 1991-95 között,, azt is hogy emberek haltak meg, hogy tömegmészárlás volt. De ezt megérteni?
Eljöttünk otthonról augusztus végén, mielőtt a menekültek rohama elérte volna a Keletit. Aztán Salernoban a parti bárban döbbenten néztem a neten a képeket, az autópályán gyalog elindult embereket, olvastam az ismerőseimtől, hogy mennek segíteni, befogadtak éjszakára családokat, mi meg ezt néztük a távolból. Itt Máltán a negyedik napon szembesülök vele, hogy mikor egyetemista voltam, akkor is emberek menekültek, és nem szegénység elől.
Sokan kérdezik otthonról, milyen itt a menekült helyzet. Msidában és a központi részeken láttunk feketebőrű, menekültszerű embereket, de "menekült helyzet" itt nincs. Földes András - tényfeltáró helyszíni cikkét olvastam az indexen a tavasszal. Igaz, tanulságos és szomorú. Innen tényleg nem tudnának tovább menni a gumicsónakkal idevergődött vagy abból kimentett emberek. Szícilia túl messze van vízen, repülőre nem szállhatnak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése