2020. szeptember 26., szombat

Negyedik hét

 Vegyes héten vagyunk túl, a 11-es online tanult, aminek előnye is van persze, de sok olyan kézség/művészeti tárgy marad el, amit sajnál. Plusz a testnevelés, azt nagyon.

A kisebbek egy ill. két napot fáradtság miatt itthon voltak, felváltva.

Az iskolában 2 tanár tesztje pozítiv, többeké negatív, de diákok között is 2 osztályban vannak igazoltan covidtól betegek. Ez a 2 osztály tanul online.

Mi jól vagyunk, eddig gyönyörű meleg ősz volt, hétvégére romlott el nagyon az idő.



2020. szeptember 18., péntek

Harmadik hét

 És ma elérkeztünk a harmadik iskolás héthez, amiből az első négy nap esemény nélkül telt, kivéve hogy a sajtóban is megjelent hogy egy budai magániskola tesztelte a saját tanárait és diákjait és nem meglepő módon kiderült, hogy sok tünetmentes covid "beteg" van. Ma már azt is tudni, hogy online oktatásra tértek át. Hozzán csütörtök este érkezett a hír és az iskolai email, hogy a 11.o magyartanára, aki egész héten influenza-szerű tünetekkel otthon volt, igazoltan pozítiv. Most az a szabály, hogy az az osztály, ahol tanított, A-ék, átállnak digitális órarendre, már pénteken így írták a matematika dolgozatot, legnagyobb megkönnyebbülésére, és jövő hét is így lesz a tervezett terepgyakorlat helyett. Zs-nek eldugult az orra, hétfőn meglátjuk hogy van. 

Úszás lemondva. Kiskutya beoltva, chippelve. Jó idő folytatódik.



2020. szeptember 11., péntek

Második hét

 Második hét az iskolában:

- mindenki ment mindennap

- A. biciklivel, mert nekik az első két óra online volt a tanár betegsége miatt (nem Covid)

- gyönyörű meleg ősz van, sokat vagyunk a kertben

- kutya cuki, cuki, cuki

- új szabály, hogy nem lehet bemenni szülőnek az iskolaépületbe, egyáltalán, ez akkor lesz érdekes, ha hidegebb lesz és megyünk értük, hiszen telefont nem lehet használni az iskola falain belül...

- új szabály, hogy csak igazolással lehet visszamenni, és személyesen megvizsgál az orvos előtte és még az is lehet hogy a tünetek kezdetétől minimum 7 napot kell otthon maradni

- ez utóbbi hozza magával, hogy az itthon maradónak nagyon sokat kell majd pótolnia

- megyek maszkot varrni, FRE SZFE





2020. szeptember 6., vasárnap

Első hét - péntek

 Ez indult a legnehezebben nekem, igaz utána aznap voltam a legtöbbet itthon egyhuzamban, kb 8tól fél3-ig. El is készült négy nemeztáj kirakva, félig meggyúrva. 

Zs. evezni ment az osztállyal a Soroksári Duna ágra, nagyon szép volt és még izomláza is lett :)

Fiúk jól vannak.

Úszás beindult, péntek este Andrissal voltunk.

A képen almás süti, ez talán a negyedik.



2020. szeptember 3., csütörtök

Újra suli - első hét harmadik nap

 Középső gyerek állatkertbe ment, főemlős megfigyelésre, az egész osztály tömegközlekedett az egész városon át. A többieknek teljes nap volt. Este megint dupla matekházi felügyelés, de mivel lelkesek, így én is.

Ma jó időben tekertünk egyet, futás helyett fűvet nyírtam.

A múltkori képen Liza van, 8 hetes új családtagunk...

Ez pedig egy munkafotó, az ökröcskék és a csizmás kandúr a helyi oviba ment szerepelni :)



2020. szeptember 2., szerda

Újra suli - első hét második nap

 Ez első az első teljes nap, mert tegnap szűkkörű évnyitók voltak, a nagyok kb 1 órát voltak bent, a kicsik délig.

Egyelőre mindenki egészséges nálunk, az ötödikből egy kislány köhögés miatt nem kezdte az évet, a tizenegyből pedig egy ikerpár elővigyázatosságból hiányzik, mert az apukájuk munkatársa igazolt covid fertőzött.

Este kifulladásig matek, a nagynak epocha, neki kell a támasz a házinál, a kisebbnek szintén. Csak a középső nyomja ezt a tárgyat simán.

Ma nem jutottam el sem futni, sem biciklizni.

Lassan leesnek az utolsó almák is, a nagyokól kettő bőven kiad egy kilót :)


 

 


2020. szeptember 1., kedd

Ujra suli - szeptember 1.


 Kedd, 8:30-tol délig, ebéd nincs. Holnaptól normál tanítás. Mindenki egészséges, M. allergiás vizes náthás.

Maszk kell a buszon, és arra az esetre az iskolában, ha köhögni kezdenének.

Órarendek, szülői est tegnap és ma.

Külföldi kirándulást tavasszal, ha akkor lehetséges, A. osztálya Erdélybe készül.

Jönnének nemezelni páran.

2020. március 21., szombat

Covid - itthon 7. nap

Vasárnap reggel mindenki alszik.
Hétközben M kivitelével a szokasos időben fent vagyunk, a legnagyobbnak online történelem órája van, Cs megbeszél, én a szokásos reggeli menetet tolom, csak sokkal nyugodtabban, nem sietnek iskolába.
Hálás vagyok a házunknak, mindenki elfér és a jó időnek köszönhetően még függőágyas online német órát is láttam. A műhely két asztala a négyből iskola paddá változott, a két kisebb fent tanul, ír, rajzol, míg én próbálok dolgozni, nemezelni.

Egy hét hidegebb idő jön, nehezebb lesz kint lenni.



2020. március 17., kedd

Covid - más élet 2. nap

Zsófi napirendje: nap indítás, állat epocha füzetmunka, tehén rajz majd kinti jo időben tornaóra akadálypályán.
Kertészkedtem, málnatövek átültetése.
majd délután Zsófinak lovaglas.
A  nagyfiúknak elkezdődött az online óra, feladatkiosztás, megbeszélések.
Délután Zsófinak 3 szem keresztszemes 😉, minden nap eggyel több lesz.
Nagyon jó idő van, nincs sietés sehova, nyugi.
Egy nemeztaj is készült.
Este Ruminit olvasok.