2020. szeptember 26., szombat

Negyedik hét

 Vegyes héten vagyunk túl, a 11-es online tanult, aminek előnye is van persze, de sok olyan kézség/művészeti tárgy marad el, amit sajnál. Plusz a testnevelés, azt nagyon.

A kisebbek egy ill. két napot fáradtság miatt itthon voltak, felváltva.

Az iskolában 2 tanár tesztje pozítiv, többeké negatív, de diákok között is 2 osztályban vannak igazoltan covidtól betegek. Ez a 2 osztály tanul online.

Mi jól vagyunk, eddig gyönyörű meleg ősz volt, hétvégére romlott el nagyon az idő.



2020. szeptember 18., péntek

Harmadik hét

 És ma elérkeztünk a harmadik iskolás héthez, amiből az első négy nap esemény nélkül telt, kivéve hogy a sajtóban is megjelent hogy egy budai magániskola tesztelte a saját tanárait és diákjait és nem meglepő módon kiderült, hogy sok tünetmentes covid "beteg" van. Ma már azt is tudni, hogy online oktatásra tértek át. Hozzán csütörtök este érkezett a hír és az iskolai email, hogy a 11.o magyartanára, aki egész héten influenza-szerű tünetekkel otthon volt, igazoltan pozítiv. Most az a szabály, hogy az az osztály, ahol tanított, A-ék, átállnak digitális órarendre, már pénteken így írták a matematika dolgozatot, legnagyobb megkönnyebbülésére, és jövő hét is így lesz a tervezett terepgyakorlat helyett. Zs-nek eldugult az orra, hétfőn meglátjuk hogy van. 

Úszás lemondva. Kiskutya beoltva, chippelve. Jó idő folytatódik.



2020. szeptember 11., péntek

Második hét

 Második hét az iskolában:

- mindenki ment mindennap

- A. biciklivel, mert nekik az első két óra online volt a tanár betegsége miatt (nem Covid)

- gyönyörű meleg ősz van, sokat vagyunk a kertben

- kutya cuki, cuki, cuki

- új szabály, hogy nem lehet bemenni szülőnek az iskolaépületbe, egyáltalán, ez akkor lesz érdekes, ha hidegebb lesz és megyünk értük, hiszen telefont nem lehet használni az iskola falain belül...

- új szabály, hogy csak igazolással lehet visszamenni, és személyesen megvizsgál az orvos előtte és még az is lehet hogy a tünetek kezdetétől minimum 7 napot kell otthon maradni

- ez utóbbi hozza magával, hogy az itthon maradónak nagyon sokat kell majd pótolnia

- megyek maszkot varrni, FRE SZFE





2020. szeptember 6., vasárnap

Első hét - péntek

 Ez indult a legnehezebben nekem, igaz utána aznap voltam a legtöbbet itthon egyhuzamban, kb 8tól fél3-ig. El is készült négy nemeztáj kirakva, félig meggyúrva. 

Zs. evezni ment az osztállyal a Soroksári Duna ágra, nagyon szép volt és még izomláza is lett :)

Fiúk jól vannak.

Úszás beindult, péntek este Andrissal voltunk.

A képen almás süti, ez talán a negyedik.



2020. szeptember 3., csütörtök

Újra suli - első hét harmadik nap

 Középső gyerek állatkertbe ment, főemlős megfigyelésre, az egész osztály tömegközlekedett az egész városon át. A többieknek teljes nap volt. Este megint dupla matekházi felügyelés, de mivel lelkesek, így én is.

Ma jó időben tekertünk egyet, futás helyett fűvet nyírtam.

A múltkori képen Liza van, 8 hetes új családtagunk...

Ez pedig egy munkafotó, az ökröcskék és a csizmás kandúr a helyi oviba ment szerepelni :)



2020. szeptember 2., szerda

Újra suli - első hét második nap

 Ez első az első teljes nap, mert tegnap szűkkörű évnyitók voltak, a nagyok kb 1 órát voltak bent, a kicsik délig.

Egyelőre mindenki egészséges nálunk, az ötödikből egy kislány köhögés miatt nem kezdte az évet, a tizenegyből pedig egy ikerpár elővigyázatosságból hiányzik, mert az apukájuk munkatársa igazolt covid fertőzött.

Este kifulladásig matek, a nagynak epocha, neki kell a támasz a házinál, a kisebbnek szintén. Csak a középső nyomja ezt a tárgyat simán.

Ma nem jutottam el sem futni, sem biciklizni.

Lassan leesnek az utolsó almák is, a nagyokól kettő bőven kiad egy kilót :)


 

 


2020. szeptember 1., kedd

Ujra suli - szeptember 1.


 Kedd, 8:30-tol délig, ebéd nincs. Holnaptól normál tanítás. Mindenki egészséges, M. allergiás vizes náthás.

Maszk kell a buszon, és arra az esetre az iskolában, ha köhögni kezdenének.

Órarendek, szülői est tegnap és ma.

Külföldi kirándulást tavasszal, ha akkor lehetséges, A. osztálya Erdélybe készül.

Jönnének nemezelni páran.